Súgott figyelmeztetés

Dániel elvakult az éles fénysugártól, de nem hátrált meg. Balog ügyvéd úr jéghideg mosolya mögött ott bujkált a sürgető türelmetlenség, miközben Fekete Zoltán már a falcsatorna kábeldobozát próbálta megvilágítani. A feszültséget azonban nem a lakásban rejtőző elvágott drótok vágták át, hanem egy váratlan, száraz köhögés a sötét lépcsőforduló felől.
Erzsi néni araszolt elő a homályból, mint egy hívatlan kísértet. Otthoni köpenyének gombjait még menet közben matatta össze, kicsi, olcsó elemlámpája halovány sárga kört rajzolt a kőlapokra. Nem Fekete úr szigorú tekintetére figyelt, hanem határozottan Balog felé fordította apró, ráncos arcát.
– Maguk itt keresgélnek a sötétben, miközben az egész ház veszendőbe megy – sziszegte Erzsi néni, és hangjában ott rejtőzött a megszokott, éles rosszindulat. – Dániel csendes fiú, magának való, nem ő kavarja a zűrzavart. Inkább azt kérdezze meg a Bálinttól meg attól a csempész Ricsitől lent a szuterénben, mit sunyítottak tegnap éjjel a második emeleti folyosón azzal a vastag barna borítékkal!
Balog Henrik egy pillanatra leengedte az elemlámpáját, a szemöldöke alig észrevehetően megemelkedett. Erzsi néni nem állt meg: egyetlen gúnyos fintorral jelezte, hogy pontosan tudja, ki kinek tartozik a házban, majd mielőtt Fekete Zoltán megakadályozhatta volna, a szuterén felől felszálló halvány, csípős gázszagot kiszagolva hozzátette: – Azt a lentit meg jobb lenne hamarabb elzárni, mielőtt ránk robban ez a rohadt épület.
Dániel kihasználta a pillanatnyi zavart, s szinte észrevétlenül lépett beljebb az ajtókeret védelmébe, miközben a lépcsőház fojtogató csöndjében újra eluralkodott a lakók egymást figyelő, mérgező gyanakvása.