Súgás a vaksötétben

Balog Henrik alig egy lépésre állt meg Bálinttól. A koromsötétben csak az ügyvéd drága kölnijének fojtogató aromája és kimért, hideg lehelete érződött.
– Megvan a dokumentum, ugye, Bálint? – kérdezte halk, szinte bajszi alatti suttogással Balog, fittyet hányva a felsőbb emeletekről beszűrődő ordítozásra. – A tegnap esti ügylet nem maradhat nyitva. Ha most átadja a barna borítékot, garantálom, hogy a kényszerárverési papírok holnapra eltűnnek az asztalomról.
Bálint a hűvös téglához lapult, ujjai görcsösen szorultak a kabátzsebben lévő papírokra. Pontosan tudta, ha enged a zsarolásnak és odaadja Balognak a terhelő iratokat, azzal nemcsak a saját sorsát pecsételi meg, hanem a földszinti rendelőben rejtőzködő Erikát és a csecsemőt is végleg kiszolgáltatja.
– Nincs magánál semmi, amit elfogadnék – préselte ki a szót Bálint reszkető hangon.
Ekkor a félemelet lépcsőfordulójában kapkodó, tébláboló zaj tört ki. Székely Ricsi, aki a füstös homályban próbált lelopózni a szuterén felé, megbotlott az egyik meglazult lépcsőfokban. A csempészáruval teli nehéz sporttáska hatalmas fémes csörömpöléssel zuhant a kövezetre, és a benne lapuló prémium parfümös üvegek szétgurultak a sötétben.
– A fenébe, ne lépjen rá senki! – kiáltotta Ricsi megtört pánikkal, és vakon kapkodott a földön heverő dobozok után.
A hirtelen zaj egyetlen másodpercre elterelte Balog Henrik figyelmét. Bálint kihasználta a pillanatnyi kihagyást: hátralépett a fal mentén, és határozott mozdulattal berántotta maga mögött a rendelő ajtaját.