Selymes mosoly a harmadikon

Máté az ajtócsapódás zörejétől riadtan próbálta felvenni a lépést a harmadik emelet felé, de Erzsi néni gyanakvó tekintete úgy nehezedett a hátára, mint egy elmaradt törlesztőrészlet felszólítása. A lépcsőfordulóban azonban újabb, jóval elegánsabb akadály bukkant fel: dr. Balog Henrik épp abban a pillanatban lépett ki az élre vasalt nadrágjában a tízes lakásból, mintha csak a svájci frank árfolyamának alakulását mérte volna fel a folyosói huzatban. Az ügyvéd mosolya hűvösebb volt, mint a szuterén téli padlója, táskájának finom bőrillata pedig furcsa, idegen egyveleget alkotott a lépcsőházban terjengő pirított hagymaszaggal.
– Máté kedves, látom, a futárkedvezmény sem fedezi a legutóbbi kamatemelést – jegyezte meg Balog halk, selymes hangon, miközben egyetlen milliméternyi igazítást hajtott végre a nyakkendőjén. – Ha a harmadikon Bianka kisasszonynak segítségre lenne szüksége a lakás újrafinanszírozásában... vagy a kényszerértékesítés megelőzésében, a kártyám tudja, hol talál.
Máté torka kiszáradt, a táska pántja szinte belevágott a vállába. A háttérben Kovács Tibor bá épp kinyitotta az ajtaját, és egy rozsdás villáskulccsal a kezében morgott valamit a bankárok felmenőiről. A Vászoly utca 6. betonfalai között a lakáshitel nem csupán pénzügyi teher volt, hanem egy finomra hangolt csapda, aminek a ravaszán dr. Balog Henrik pihentette ápolt ujjait.