Sárga szalag és szorító hurok

Erzsi néni sötétbe vesző alakja után Bálint úgy érezte, mintha egy láthatatlan hurok szorult volna a nyaka köré. A barna boríték súlya a zsebében már nem csak a combját égette, hanem az egész lelkét perzselte. Éjfélig. Enci. Erika. Csecsemő. A szavak ördögi táncot jártak a fejében, miközben a menekülés ösztöne hajszolta kifelé a kapualjból, valamerre, bárhova, csak messze ettől a háztól, ahol a falaknak füle, a függönyöknek szeme volt.
Alig sikerült megtennie két lépést a hűvös kövön, amikor egy újabb akadály tornyosult előtte. Fekete Zoltán, a közös képviselő, akinek már a neve is egy hideg, vasfegyelmű parancsnokot idézett, épp a postaládákat ellenőrizte, kezében egy tekercs sárga ragasztószalaggal. Tekintete, mint egy lézersugár, azonnal Bálint kényelmetlenül szorongatott sporttáskájára esett, ami kissé kilógott a bejárati ajtó melletti rekeszből.
„Fiatalember, azt hiszem, elfeledkezett a házirend 3. paragrafusának B pontjáról” – mondta Fekete úr, hangja olyan száraz volt, mint a decemberi szél. Nem kérdést tett fel, sokkal inkább egy megállapítást, ami nem tűrt ellentmondást. „A közös területek tisztasága és rendje alapvető. Egyetlen tárgy sem tárolható a kijelölt tárolókon kívül, különösen nem olyan, ami akadályozhatja a menekülési útvonalat tűz esetén. Azt hiszem, ezt nem kell magyaráznom, igaz?”
Bálint, akinek a torkában még Erzsi néni ultimátuma fojtogatta, csak nyelni tudott. Képtelen volt megszólalni, miközben Fekete Zoltán, mindenféle hőkölés nélkül, egy gyors mozdulattal előrántotta a sárga szalagot, és látványosan, aprólékos gonddal körberagasztotta Bálint táskáját, egy „TILOS A TÁROLÁS!” feliratú cetlit is mellékelve. Mintha a világvége kellős közepén egy adóbevallást kellene kitölteni.
„Éjfélig eltávolítani” – tette hozzá Fekete úr, majd megigazította élére vasalt ingét, és egy apró, megfáradt sóhajjal, ami csak a magányos élete terheit hordozta, továbbment a pincébe vezető lépcső felé. A gázszag a szuterén felől ma is gyengén, de érezhetően szállingózott felfelé, mintha a ház maga is sóhajtott volna a ránehezedő titkok és szabályok súlya alatt. Bálintnak pedig már nem volt hová rohannia. Mindössze annyit tudott, hogy még egy percet sem maradhat a házban, ahol lassan a levegő is fullasztóvá vált.