Paktum a kapualjban

Bálint a kapualj hűvösében próbált megtorpanni, hogy kiszabadítsa magát a megrázó gondolatok fogságából, de a nehéz tölgyfa ajtó árnyékából hirtelen előlépő alak elállta az útját. Vincze Erzsi néni állt ott, szálkaegyenesen, száraz arca olyan mozdulatlan volt, mint a megkövesedett viasz. Szorosan megmarkolta Bálint kabátujját, és a közeledő léptek hallatán még közelebb hajolt hozzá.
– Azt hitted, elrohanhatsz? – sziszegte halk, száraz hangon az öregasszony, szemeit a férfi zsebén dudorodó barna borítékra szegezve. – Pontosan tudom, mi lapul nálad, Bálint. És azt is, hogy mit rejteget Dr. Szabó abban a hátsó szobában. Ha nem teszed meg pontosan azt, amit kérek tőled, Enci még a mai napon megtudja a teljes igazságot Erikáról és a csecsemőről.
Bálint torka kiszáradt, a boríték mintha égette volna a combját a szöveten keresztül. Tudta, hogy ebben a házban semmi sem marad rejtve: a falak áteresztik a suttogást, a tekintetek pedig hálót fonnak a lakók köré. Ha Enci megtudja az eltitkolt gyereket, az nemcsak a kapcsolatuk végét jelentené, hanem az egész eddig felépített életének összeomlását.
Eközben a kapu felől halk léptek zaja hallatszott: Marietta tért vissza a vegyésziskolából, s nehéz táskájával a vállán egyetlen pillanatra megtorpant, amikor meglátta anyját, Líviát, amint a lépcsőforduló rejtekében gyors mozdulattal egy apró fiolát csúsztat az egyik szomszéd tenyerébe. A lány tekintete elsötétült, de nem szólalt meg, csak sietős léptekkel megindult felfelé.
Erzsi néni ügyet sem vetett a mellekben elhaladó lányra, ujjai még szorosabban rászorultak Bálint karjára. – Éjfélig kapsz haladékot. Ha a boríték tartalma nem jut el oda, ahova kell, a titkod nem lesz többé titok – jelentette ki hidegen, majd hátat fordítva lassan megindult a földszinti folyosó sötétje felé.