Riadat a lépcsőfordulóban

Varga Nóra a korlátnak támaszkodva próbált lélegzethez jutni a második emelet sötét lépcsőfordulójában. Bőrkabátjából méregdrága, idegen férfiAroma áradt – azé a luxusautóé, amelynek piros hátsó lámpái alig egy perce tűntek el a Vászoly utca sarkán. A lány reszkető kézzel szorította magához az élére hajtott, vaskos borítékot, miközben próbált átosunni Dr. Balog Henrik és Fekete Zoltán mellett, akik még mindig a közös költség emeléséről tárgyaltak a mobiltelefonok derengő fényében.
– Nóra, maga az? – csattant fel Zoltán hangja, miközben a közös képviselő villanásnyi szünetet tartott a bürokratikus fenyegetőzések között, mintha csak a délelőtti rendes házbejárásának szigorát folytatná. – Ebben a sötétségben a lakóknak a saját ajtójuk mögött lenne a helyük!
Nóra megdermedt, kulcsai csörrenve koccantak a táskája mélyén. A lány nem felelt, csak gyorsított léptekkel megindult a lakása felé, de a fordulóban szorosan szembe találta magát Bálinttal. A biztonsági őrként dolgozó fiú azonnal megérezte a fojtogató feszültséget. Látott már elég riadt embert ahhoz, hogy tudja: Nóra nem az áramszünet miatt sápadt halálra, és nem a hideg miatt remeg a keze.
A lány tekintete egyetlen másodpercre találkozott Bálintével, mielőtt Nóra végre behelyezte a kulcsot a zárba. A félhomályban egy pillanatra felcsillant a bőrkabát zsebéből kikandikáló papír, amin nem egy hivatalos irat, hanem egy kézzel firkált, fenyegető üzenet látszott. Az ajtó kattant, Nóra pedig besurrant a lakásba, maga mögött hagyva a lépcsőház fojtogató gyanakvását és a bezáródó zár éles hangját.