Árnyak a második emeleten

Az ajtó záródó kattanása még ott visszhangzott a szűk folyosón, amikor Dr. Balog Henrik lassan feléjük fordította telefonja éles, fehér fényű vakuját. A hideg fénysugár kíméletlenül világította meg Bálint fáradt, éjszakai műszak utáni arcát és Fekete Zoltán szorosan összehúzott szemöldökét.
– Látja, Zoltán? Erről beszélek – sziszegte Balog halk, mégis vágó hangon, meg sem várva, hogy Bálint megszólaljon. – A lakók megzavarodtak ebben a kaotikus sötétségben. Ha nem emeljük meg azonnal a felújítási alapot a négyszeresére, holnapra nemcsak az áram megy el, de az ellenőrzést is teljesen elveszítjük.
Fekete Zoltán bosszúsan horkantott egyet, mappa gyanánt a kezében lévő jegyzetfüzetet szorongatva.
– Varga kisasszony mindig is furcsán viselkedett, de ez a kapkodás… – mormogta a közös képviselő, miközben gyanakvó pillantást vetett Nóra zárva maradt ajtajára. – Meg fogom vizsgálni a lakásbejelentőjét.
Bálint nem szólt semmit. A bőre még mindig bizsergett attól a röpke másodperctől, amikor a lány kabátzsebéből kilátszó papírra tévedt a tekintete. A firkált, szálkás betűk nem hivatalos felszólításra hasonlítottak, hanem nyers fenyegetésre. Gondolatait a lépcsőház alsóbb szintjéről érkező nehéz léptek zaja szakította félbe: Székely Ricsi bukkant fel a homályból, karjában egy vaskos, márkás osztrák öblítőkkel és kávékkal teli kartondobozzal.
– Na, uraim, közgyűlés a vaksötétben? – vigyorgott Ricsi gúnyosan, de a szeme sarkából figyelmesen mérte fel a feszült társaságot. – Bálint komám, Erzsi néni üzeni lentről, hogy a műszakod után beugorhatnál hozzá egy meleg teára… Zoltán bátyám meg megnyugodhat, a kaput megolajoztam ingyen és bérmentve.
Balog megvetően elfordította a fejét a csempészett árut cipelő szomszédról, Bálint azonban megkeményedett arccal lépett egyet Nóra ajtaja felé. Tudta, hogy a tegnap esti titok nem maradhat a küszöbön kívül.