Remegő kulcscsomó a földszinti neonfényben

Bálint végül belépett a nehéz, üvegezett főbejáraton. A huszonnégy órás szolgálat után az izmai feszültek voltak, léptei tompán koppantak a kopott linóleumon. A kapualj szürkeségében azonnal feltűnt neki a földszinti rendelő ajtajának alól kiszűrődő vékony, sárgás fénysugár. Szeme megszokta az éjszakai műszak homályát, így rögtön kiszúrta a zárban kapkodva megpördülő kulcscsomót és dr. Szabó András idegesen rezdülő vállát.
A háziorvos meglendült, hogy bezárkózzon a rendelőjébe, de Bálint széles árnyéka elzárta előle az utat. A kabátja alá rejtett receptköteles tömbök és szigorú elszámolású ívek megzörrentek a doktor remegő keze alatt. A Dr. Balog Henrik felé felhalmozott adósságok hurokja napról napra szorosabban tekeredett a nyaka köré, és a lebukástól való félelem teljesen felőrölte az idegeit.
„Késő van már a rendeléshez, doki” – jegyezte meg Bálint halkan, fojtott éllel a hangjában. Nem lépett közelebb, de puszta jelenléte a nyirkos betonfalhoz szorította az idősödő orvost. Bálint pontosan tudta, hogy Szabó doktor nemrégiben túlságosan is kíváncsian puhatolózott Erika és a gyermek felől, és sejteni lehetett, hogy a férfi zsarolási alapot keres a biztonsági őr háza táján.
Dr. Szabó szárazon nyelt egyet, a feszültségtől elfehéredett ujjakkal szorította magához az iratokat. „Mindenki jobban járna, ha a saját portáján söpörne, Bálint... maga sem örülne, ha Erzsi néni pontosan megértené, miért pont maga kapta meg a második emeleti lakás kulcsait” – sziszegte a doktor, de a hangja megbicsaklott a lépcsőház hűvös huzatában.
Ezalatt a második emeleti sötétségben Kelemen Dániel mozdulatlanul ült a monitor kékellő fénye előtt. A vékony födémen és a szellőzőcsöveken át hozzá is eljutott a földszinti suttogás tompa ritmusa. A kezében tartott egér kurzora még mindig a felmondólevél és a titkos adatcsomag elküldése gomb felett lebegett; a fiatal adatelemző érezte, hogy a házban keringő elfojtott szorongások az ő szobájában érnek össze egyetlen végső döntéssé.
Az első emeleti fordulóban megbúvó ajtó mögött közben egy pillanatra elhallgatott a rézkeretes kémlelőnyílás halk karcolása. Vincze Erzsébet visszatartotta a lélegzetét: a lentről felhallatszó, elfojtott acsarkodásból pontosan kiszámolta, hogy az esti egyenleg messze van az egyensúlytól.