Pittyenés a lépcsőfordulóban

Miközben Fekete Zoltán sötét alakja ránehezedett a földszinti kőlapra hullott borítékra, a második emeleti korlát felett csüngő Kelemen Dániel zsebében éleset pittyent a telefon. A kijelzőn egy ismeretlen számról érkezett rövid üzenet villant fel: „Tudom, mit töröltél tegnap 23:42-kor.” Dániel gyomra akkorát rándult, mintha a ház nem létező liftje szakadt volna le alatta. A tegnap éjszakai hirtelen döntése – az a bizonyos elhamarkodott kattintás, amiről azt hitte, a sötétség jótékony homályába veszett – hirtelen zsarolási alappá lépett elő.
Dániel kényszeresen ellenőrizte a környezetét. Tekintete a lépcsőforduló sötét szegletére tévedt, ahol Várkonyi Gábor ólálkodott baljós arcéllel, mintha csak a megfelelő végszóra várna egy olcsó színházi drámában. A folyosón a feszültség szinte vágható volt: Dániel tenyere izzadt, hüvelykujja idegesen rezzent a kijelző felett, miközben próbálta kitalálni, a ház melyik lakója tudhat a tegnap esti botlásáról.
Közben a kapualj felől Enikő robogott át sípoló táskájával, amiből egy pillanatra kirepült egy kis doboz – a járdaszélen álldogáló Marika máris nyújtotta a nyakát, hogy kiszúrja a terhességi tesztet, és azonnal nekilásson a lakótelepi jövendölésnek. Ám Dánielt a földszinti zsivaj egyáltalán nem vigasztalta.
Újabb rezgés futott végig a zsebén. Dániel megszorította a korlátot, s ahogy odalent Fekete úr ujjai megérintették a doki borítékát, a másodikon egy újabb titok kezdett el ketyegni, mint egy elfelejtett ébresztőóra.