Osztrák import kávé a petróleumlámpa fényében

Fekete Zoltán kénytelen volt leengedni a sárga műanyag házas elemlámpát, mert Erzsi néni petróleumlámpájának békés, meleg fénye váratlanul betöltötte az első emeleti fordulót. A közös képviselő szigorú arca elernyedt egy pillanatra, bár az elszabadult indulatok még ott bujkáltak feszült homlokráncai között. Dr. Szabó András a háttérben, a salétromos betonfalhoz lapulva szorította magához a bőrtáskáját, remélve, hogy a hirtelen kiélesedő tekintetek elkerülik megviselt, verejtékező arcát.
A sötét lépcsőfokok felől ekkor könnyed, úriemberhez méltó léptek sora törte meg a nyomasztó némaságot. Köves Dezső bá, a nyolcadik lakás gáláns grafikus-nyomdásza lépett be a sárgás fényáramba, s kifogástalan mozdulattal nyúlt sötétszürke kalapjához, hogy megskalpolja azt az idős könyvelőnő előtt. „Kedves Erzsikém, a gondviselés küldte ezt a világosságot a vak éjszakába” – suttogta bársonyos hangján, miközben a másik kezében tartott, saját sütésű pogácsával teli papírzacskót a szomszédasszony felé nyújtotta.
A szuterén lépcsője felől Székely Ricsi ruganyos alakja bukkant fel, kezében egy műanyag kosárral, amelyből osztrák import kávék és néhány elemes olvasólámpa illata áradt. Ricsi széles, csempész-bájgúnár mosolyával azonnal átvette a kezdeményezést, felajánlva a lakóknak a sürgősségi világítást, miközben ravasz pillantást váltott Dezső bával. A két szürke zónás figura jelenléte pillanatok alatt elszívta a puskaport Fekete Zoltán bürokratikus elszántságából.
Várkonyi Gábor a másodiki korlátnak támaszkodva, árnyékként figyelte az átalakuló színpadot. A színházi színész elégedetten nyugtázta, ahogy a drámai csúcspont egycsapásra átcsapott egy abszurd lépcsőházi közösségi jelenetbe. Kihasználva a figyelmetlenséget, dr. Szabó András óvatosan visszahúzódott a földszinti rendelője felé, de a táskájában megcsörrenő üvegcsék így is éles figyelmeztetésként hatottak a sötétben.
Kelemen Dániel fentről, a résnyire nyitott ajtó mögül nézte a kavargó fényeket és a szomszédok rögtönzött gyűlését. A zsaroló üzenet kék képernyője odafent már kihűlt, de a telefonfülkéből érkező fenyegető hangok emléke még ott kísértett a fejében. Mégis, ahogy Dezső bá nyugodt szavai és Ricsi laza nevetése bejárta a huzatos lépcsőházat, a ház falai közé egy pillanatra visszatért az emberi léptékű menedék illúziója.