Összeomló áramkörök a néma betonban

A földszinti közösségi teremben kirobbant botrány szilánkjai még el sem ültek, amikor a Vászoly utca 6. vékony falai között újabb, fenyegető morajlás kezdte rezgetni a paneltáblákat. A második emeleten Radó Károly, a bukott rockzenész már órák óta olcsó koccintós bort ivott a múlt dicsőségére, miközben a Marshall erősítője vészjóslóan búgott a dohos nappaliban. Karesz szentül hitte, hogy csupán pár kilowattot „kölcsönöz” a felette lakó Bendi éjszakai kriptobányász gépeitől, mit sem törődve azzal, hogy az öreg, nyolcvanas évekbeli alumíniumvezetékek már a bányászgépek alapkiépítésétől is az összeomlás szélén táncoltak.
Amikor a részeg gitáros egyetlen teátrális mozdulattal maximumra tekerte a hangerőt és belecsapott a húrokba, a fizika és a felhalmozott emberi figyelmetlenség irgalmatlanul lecsapott. A folyosói kismegszakító szekrényből éles, kénes szagú szikraeső csapott ki, a vakító villanást pedig egy olyan mély, gőzös pukkanás követte, mintha a teljes hőközpont adta volna meg magát. Egyetlen másodperc alatt borult vaksötétbe a tízemeletes ház mind a negyven lakása; a lift megállt a szintek között, a kábeltévék kijelzői kialudtak, és Bendegúz hetedik emeleti gépeinek állandó, monoton zúgását síri, fojtogató csend váltotta fel.
A dohos égésnyomok fojtogató felhőként terjedtek szét a szellőzőkön keresztül, miközben a sötétbe borult lépcsőházban eluralkodott a pánik. Kelemen Dániel, aki amúgy is a saját éjszakai döntéseinek és a megélhetési szorongásnak a szélén egyensúlyozott, riadtan nyitotta ki a második emeleti ajtót, de a folyosón csak a maró füsttel és a sűrű, koromsötét homállyal találkozott. Lentről Szabó Gábor torkában dobogó szívvel rohant fel a lépcsőn, miközben a családi megélhetést jelentő autószerelő műhely kiadásai és a hűtőládák megszakadt áramellátása miatti rettegés szorította össze a gyomrát.
A megrázkódtatástól még mindig feldúlt Enci, aki Bálint titkának kirobbanása után úgy érezte, a világ minden terhe az ő vállát nyomja, határozott léptekkel haladt a fojtogató füst forrása felé. A szociális gondozó kemény edzettsége most nem a megalkuvás, hanem a tiszta düh formájában tört utat magának a sötétben. Dániellel és a lihegve megérkező Gáborral az oldalán perceken belül Karesz lakásajtója előtt tömörültek, ahol a kulcslyukon át még mindig a megolvadt műanyag bűze szivárgott ki.
„Nyisd ki, te szerencsétlen, mert rátörjük az ajtót!” – dörrent meg Gábor hangja a szűk folyosón, és a kétségbeesett felháborodás percek alatt lincshangulattá formálódott a vaksötétben. Odabent Karesz botladozva próbált elrejtőzni a saját szétment erősítői mögé, miközben a kinti ajtón az öklök már ritmikusan, felindultan dörömböltek. A Vászoly utca 6. lakói a sötétség leple alatt elveszítették a megszokott szomszédosi udvariasság utolsó morzsáit is, és a megélhetési feszültségek fojtogató gőze végérvényesen robbanásig feszítette a lépcsőházat.