Néma üzenet a másodikon

Kelemen Dániel a második emeleti lakása félhomályában ült, de a lépcsőházból felhallatszó fojtott neszek elől nem tudott bezárkózni. A telefonja hirtelen felvillanó képernyőjére meredt: egy ismeretlen számról érkezett rövid üzenet állt rajta, amely hajmeresztő pontossággal utalt a tegnap éjszakai, elkapkodott döntésére. A hideg szorongás gombócot formált a torkában; újra és újra átfutotta a sorokat, miközben a pulzusa a halántékában lüktetett.
Amikor kilépett a gangra, hogy levegőhöz jutson, a feszültség szinte tapintható volt a vasrácsok között. Odalent, az első emeleti ajtó árnyékában Kerekes Lívia és a lánya, Marietta állt a kalapos Köves Dezső bácsi mellett. Mindhármuk arcára ráült a rettegés; halkan, szinte egymás szájából kapkodva a levegőt suttogtak a rendelő felől hallatszó rejtélyes léptekről és a házban lappangó titkokról. Lívia táskájában halkan csörrentek a pirulás üvegek, de a mozdulat ijedten félbeszakadt.
Dániel önkéntelenül a folyosó sötétebb sarka felé húzódott, ám ekkor észrevette, hogy Várkonyi ajtaja egy ujjnyira nyitva áll. A színész árnyéka mozdulatlanul leselkedett a résben, mintha minden fojtott mondatot raktározna a maga belső színpadához. Zoltán ma is körbejárt a házban, a közös képviselő kimért léptei pedig felhangzottak a lépcsőfordulóban, amire a lenti halk susogás azonnal elhalt.
Dániel ujjai görcsösen rászorultak a készülékre. A tegnapi éjszaka nem maradt rejtve, és a ház falai lassanként elkezdték magukba szívni a közelgő veszélyt.