Múlt a zseblámpa fényében

A Katasztrófavédelem szirénáinak tompa zaja és a másodikon dörömbölő tömeg kiabálása elnyomta a földszinti kapu nyikorgását. A félhomályos, kénes füsttel teli kapualjba egy elegáns nő lépett be. Bezerédi Melinda, Erzsi mama nevelt lánya, a néhai Bezerédi Ferdinánd gyermeke határozott léptekkel vágott át a káoszon, karja alatt egy fémkapcsos mappát szorítva.
A lépcsőfordulóban álló Szilágyi Marika a zseblámpája fénysugarát a jövevényre irányította. Melinda fittyet hányva a villogó vészvilágításra és a folyosói kiabálásra, egyenesen az első emelet felé tartott, ahol Erzsi néni ajtaja résnyire nyitva állt. Az öregasszony már a küszöbön várt, görnyedt tartással, mintha pontosan tudta volna, ki érkezik a sötétség leple alatt.
– Meghoztam, amiről beszéltünk – mondta halkan Melinda, és a táskájából előhúzott egy besárgult fényképet. A fotón az öreg Bezerédi állt a ház udvarán, mellette Erzsi mama, előttük pedig a még egészen kicsi Bálint és Enci játszottak a porban.
Marika kíváncsian közelebb lépett, és a lámpa fényéles csóvájában azonnal felismerte az alakokat. A gondolat nyomán azonnal megindult benne a gyanakvás: ha Bálint és Enci már gyermekként is egy családi körben nevelkedtek a Bezerédi-házban, akkor a férfi mostani hallgatása és a barna boríték körüli feszültség sokkal sötétebb gyökerekre nyúlik vissza, mint bárki hitte volna a Vászoly utcában.