Menekülés a kapualjba

A sziszegő akna elől menekülve a lakók lefelé tódultak a sötét lépcsőfokokon. A földszinti kapualjban, a kopott réz postaládák tövében torlódtak össze, ahol a félretolt utcai kapu felől végre friss levegő szűrődött be.
Szilágyi Marika dühösen csapott a saját postaládája szélére, hangja élesen csattant a boltíves kapualjban.
– Hát már a saját otthonunkban sem vagyunk biztonságban?! – kiáltotta, szemei villámlottak a haragtól a sötétben. – Fekete Zoltán ma is körbejárt a házban a sárga cetlijeivel, felírt minden apróságot, de amikor a gázfőcsapot kéne elzárni, köddé válik!
Molnár Máté sápadtan, szinte remegve szorította maga mögé a megszeppent Mirit. A fiatal férfi kapkodva próbálta a kapu szárnyát szélesebbre tárni, de megremegő keze elárulta a benne feszülő rettegést.
– Ne kiabáljon, Marika néni, inkább menjünk ki az utcára! – mondta Máté fojtott, szaggatott hangon, miközben Miri félelmében a kabátja ujjába kapaszkodott. – Ha a szuterén felől jön a szag, a kapualj az első veszélyzóna!
A lépcső felől Dr. Balog Henrik lépkedett lefelé kimérten. A postaládák mellett álló remegő csoporthoz érve megállt, zsebre tett kézzel, dermesztő nyugalommal mérve végig a pánikoló lakókat.
– Pánikkal nem írják felül a házirendet – jegyezte meg Balog halk, de éles hangon. – A hatósági bejelentés megtörtént, a felelősségre vonás pedig nem itt a kapualjban fog eldőlni.