Megcsapolt vezetékek

Dániel óvatosan kilépett a nyitott ajtón a nyirkos folyosóra. A sötét lépcsőházban alulról Fekete úr emelt hangú szidalmai visszhangoztak, ahogy a közös képviselő a földszinti rendetlenségen dühöngött a lakók figyelő tekintete előtt. A félemeletről Enikő futott lefelé zihálva, táskája pántja meglazult, s amint meglódult a lépcsőfordulóban, egy kis műanyag dobozka pattant ki a szatyrából a kőre – a bolt ajtajában álló Marika néni rögtön kíváncsian utánafordult, de a nőnek már hűlt helye volt.
Dániel nem törődött a lenti zajjal; remegő kézzel a falba süllyesztett, elavult elosztószekrényhez nyúlt. A fémlemez fityegett, a zár nyelve korábban le lett feszítve. Amikor visszahúzta a karcolt ajtót, meglátta a hálózati kábelét: egy frissen ráforrasztott, fekete szigetelőszalaggal rögzített elágazó lógott ki a csőből, amely a falon belüli vájat mentén futott tovább.
A háta mögött ekkor hirtelen léptek koppantak. Bálint vágott át a feszült folyosón, kabátja alá szorítva a megszerzett, vastag barna borítékot. Tekintete vadul ugrált, arca halálsápadt volt a rettegéstől. Amikor megpillantotta Dánielt a kinyitott szekrény előtt, egy pillanatra megtorpant, állkapcsa megfeszült, majd egyetlen szó nélkül, sietős léptekkel megindult lefelé a lépcsőn.
Dániel zsebében ekkor újra megrezrent a telefon. A kijelzőn újabb, jéghideg ultimátum villant fel: „Tudjuk, mit választottál tegnap éjjel. A kábel nem a tiéd. Ha tíz percen belül nem törlöd a kimentett adatokat, a hatóságok nem Fekete úr bejelentése miatt érkeznek.”