Láthatatlan hurok a lépcsőházban

A lépcsőházi csendet Dr. Balog Henrik halk, kimért léptei törték meg. Az ügyvéd makulátlan öltönyében, hűvös eleganciával ereszkedett le a harmadik emeletről, éppen akkor, amikor Máté a fáradtságtól görnyedve igazgatta átizzadt futártáskáját. Balog tekintete egyetlen pillanatra megállapodott a fiatalemberen: pontosan látta a kétségbeesést, amit Máté próbált leplezni a törlesztőrészletek és a felhalmozódott adósságok árnyékában. Az ügyvéd ajkán halvány, szinte észrevehetetlen mosoly suhant át, miközben halkan elhaladt mellette.
Odafent, a negyedik emeleti lépcsőfordulóban Fekete Zoltán épp a ház ügyeivel kapcsolatos mappáit rendezgette. Balog határozott léptekkel lépett hozzá, s halk, selymesen sima hangon szólalt meg, amely mégis átjárta a hűvös folyosót.
– Zoltán úr, a felújítási alap megduplázása nem halasztható tovább – mondta kimérten, szemeiben a hideg számítás szikrájával. – A ház érdekében áll, hogy emeljük a hozzájárulást. Én személyesen garanciát vállalok a jogi háttérre.
Fekete úr szigorú arca felderült a támogatás hallatán, mit sem sejtve a mögötte húzódó szándékról. Balog jól tudta: a drasztikusan megnövekedett havi költségek alatt Máté és a többi gyenge lábon álló lakó végleg roppannak majd össze, tálcán kínálva fel elárverezett otthonaikat.
A korlát rácsai közül a kis Miri szorította magához a telefonját, feszült tekintettel követve a folyosói tárgyalást. Odalent Tibor bá az ajtó réséből ingatta a fejét, megérezve a közeledő veszélyt. A hurok lassan, de kíméletlenül szorulni kezdett a lakók nyaka körül.