Kulcszörrenés a félhomályban

Szabó doktor elfehéredett arccal megragadta Bálint kabátujját, és berántotta a férfit a rendelő félhomályos előterébe. A fertőtlenítő és a dohányfüst tömény szaga azonnal megcsapta Bálint orrát. Az orvos remegő kézzel fordította el a kulcsot a zárban, majd a szájához emelte a mutatóujját, jelezve, hogy maradjon csendben.
– Balog alig öt perce ment el – suttogta Szabó, miközben a homlokán gyöngyöző izzadságot törölgette. – Nemcsak engem szorongat, Bálint. Lement a szuterénbe is. Lugosi öreg tervrajzait keresi, a ház gépészeti iratait... Bármit fel akar használni, hogy csődeljárást vagy kényszerkiürítést csikarjon ki a közös képviselőnél.
A folyosó alól, a szuterén mélyéből ekkor elfojtott, rekedt ária dallama szűrődött fel: Lugosi Jenő szokásos lemezjátszója recsegett a sötétben. Bálint a fejét rázta, próbálta kizárni a kavargó zajokat. A mellkasát szorító pánik nem csökkent, a telefonja még mindig forró volt a markában.
– Nem érdekel Balog meg a szuterén! – sziszegte Bálint. – Erzsi néninél ott van a barna boríték. Erika és a gyerek lelepleződik, ha péntekig nem fizetek. Maga adta ki nekik a leleteket?
Szabó tekintete megrándult, képtelen volt Bálint szemébe nézni.
– Én nem adtam semmit... de Balog és Erzsi összedolgoznak – nyögte ki az orvos, és az íróasztala felé hátrált, ahol egy megkezdett üveg konyak állt a receptköteles dobozok között. – Zoltán ma is körbejárt a házban, de senki sem sejti, hogy az alsó szint gépészetét Balog már felmérte. Ha rálép arra a gombra, mindannyian elbukunk.