Kukucskáló a félhomályban

Dániel óvatosan elindult a lépcsőforduló felé, ahová Nóra próbált elvegyülni a felfordulásban. Mielőtt azonban elérte volna a korlátot, egy vékony, de meglepően kemény kéz nyúlt ki a sötétből, és megragadta a kabátja ujját. Vincze Erzsi néni állt az első emeleti lépcsőforduló árnyékában, otthoni flanel köntösében, szemeiben a megszokott, nyughatatlan kíváncsisággal.
– Ne siessen úgy, Dániel – suttogta az idős asszony, miközben tekintete a folyosó végén intézkedő egyenruhásokra rebbent. – Inkább arra figyeljen, aki a hátunk mögött sündörög. Zoltán főtörzs ma is körbejárt a házban, de amit tegnap éjjel láttam a kukucskálón át, az még nála is furcsább.
Dániel megtorpant, türelmetlenül visszafojtva a szavát. Erzsi néni közelebb lépett, és fojtott hangon folytatta, miközben a felette lévő szint felé bökött az állával:
– A Nóra... az a drága kocsival járó szomszédasszony tegnap éjfél után egy barna borítékot csúsztatott be a tízes lakás ajtaja alatt. Dr. Balog reggel már az ügyvédi táskájába süllyesztette, mielőtt kijött a folyosóra. Ugye tudja, mit jelent ez?
Dániel önkéntelenül elhúzódott az öregasszonytól. A folyosón morajló tömeg és a hatósági emberek határozott léptei közepette a hír jéghideg zuhanyként érte. Balog Henrik kényszerárverezőként pont az ilyen zsarolható ügyekből élt, Nóra kétségbeesett üzenete pedig hirtelen teljesen új, fenyegető értelmet nyert.