Kódolt üzenet a sötétben

Nóra, mintha egy radar vezérelte volna, átszelte a sötétséget, és meg sem állt Bálint előtt. Keze reszketve markolta a férfi karját. A tekintete vad volt, mint egy sarokba szorított állaté, de a szájából mégis olyan halk, alig hallható suttogás tört elő, ami egy pillanatra még Lugosi Jenő távoli operahangját is elnyelte. „Az a térd… A piros mappában…” – sziszegte, mintha egy titkos kódot adna át, ami csak rájuk tartozik. Bálint halálra váltan kapta el a tekintetét. A „tegnap esti titok” reaktiválódott, és most már egyenesen a karjába sétált.
Fekete Zoltán, aki éppen egy elegáns, bürokratikus „Ne feledje, ez a házirend megsértése!” mondattal készült Nóra felé, hirtelen elakadt. A szigorú arcberendezése meglepett döbbenetté vált. Nem ez volt az a fajta káosz, amit a paragrafusok rendezni tudtak. A kinti, sötét alak lassan közeledett a bejárati ajtóhoz, mintha a sötétség maga is be akarna jutni a házba. Ekkor Dr. Bordás, aki eddig csak morgott a fizika törvényeiről szóló vitájában Dr. Baloggal, hirtelen dühös horkantással fordult Fekete Zoltán felé. „Ez az, Fekete úr! Pontosan! Az energia nem vész el, csak átalakul! Maga most épp a józan ész energiáját alakítja át kollektív idegbajba a hülyeségével!” – dörögte, miközben a kezében tartott zseblámpa remegve cikázott a lakók arcán, megvilágítva a félelmet és a kíváncsiságot.
Enci, a terhességi lelet árnyékával a lelkében, a legrosszabbra készült. Ez már nem csupán áramszünet, ez maga a Végítélet, fülledt lépcsőházi kiadásban. Alig várta, hogy elmenekülhessen, de a tömeg, a feszültség, és most Nóra pánikba esett érkezése szinte a falhoz szegezte. Melinda és az ex-légiós csak némán figyelték a kibontakozó drámát, saját bajaik súlyával. Erzsi néni a fejük felett tovább mormogott, mintha a ház minden egyes titka egy-egy új ráncot húzna az arcára. „A hatóság… tudja… az a bejelentés…” – susogta magának, és egy gombhoz nyúlt a zsebében, mintha egy láthatatlan hálózatot akarna aktiválni.
A ház, a Vászoly utca 6., ritka, intelligens pillanatait élte. Nem abban az értelemben, hogy a lakók hirtelen felvilágosultak volna, hanem ahogy az események egymásba fonódtak, logikus, mégis abszurd mintát rajzoltak ki. Mindenki rettegett, de a félelem mellett ott vibrált a kíváncsiság is. A kinti alak már a kapunál állt, és a fénysugár most megvilágította az arcát. Egy sötét, elegáns napszemüveg mögül vizslatta a belső teret. A lakók kollektíven kapták fel a fejüket, mintha a ház egyetlen, lüktető szívként reagálna a kinti világ fenyegetésére.