Kialvó fények a születésnapi tortán

A szagok és zajok fojtogató elegye ülte meg a Vászoly utca 6. lépcsőházát, ahol a házkezelőség által kirendelt villanyszerelők már kora reggel óta vésték a falakat. Az első emeleten Szabó Lili tizenhatodik születésnapját ünnepelték volna; a falakon át kiszűrődő popzene ritmusát azonban folyamatosan megtörte a vésőgépek fülsértő kerepelése. Vincze Erzsébet a kémlelőnyílása mögül figyelte az eseményeket, papucsban toppantva az ajtó előtt, amikor meglátta dr. Bordás Andrást, amint a nyitott villanyóra-szekrény felé vonult kék kordbársony zakójában.
A nyugalmazott mérnök úr arca a dühítéstől vöröslött. Az „amatőr szakik” kóklersége láttán felforrt benne a vér: fittyet hányva a munkások kéréseire, egyetlen határozott mozdulattal megragadta a központi karos megszakítót, és teljes erőből lefelé rántotta. A tízemeletes épület egyetlen pillanat alatt borult koromsötétbe. A porszívók leálltak, a lift a harmadik és negyedik emelet között rekedt, Lili szobájában pedig éppen abban a másodpercben hunytak ki a gyertyák mellett a díszkivilágítás fényei, amikor a lány elfújta volna őket.
A sötét lépcsőházban azonnal elszabadult a pokol. A lakások ajtai sorra nyíltak ki, dühös kiáltások és mobiltelefonok vakító fénycsóvái metszették át a homályt. Bordás professzor azonban megrendíthetetlenül állt a villanyóra-szekrény előtt, és kitörő hangfekvéssel vágott bele szónoklatába. „Ha Nikola Tesla nem intézett volna nekünk váltóáramot, akkor ma mind meg lennétek lőve!” – dörögte a folyosón feltorlódott szomszédok felé. – „R egyenlő U per I, ezt mindenkinek tudnia kellene ezen a rohadt gangon! Én még ettem a három forint hatvan filléres kenyérből, de ilyen kókler munkát még a szocializmusban sem tűrtünk el!”
Vincze Erzsébet elemlámpájával egyenesen az öreg mérnök arcába világított, és nem habozott rendet követelni. „András bácsi, maga megbolondult? Odabent a gyerek születésnapját teszi tönkre, miközben a fagyasztóban elolvad a húsom!” – méltatlankodott az idős asszony, ám figyelmes tekintete a sötét lépcsőfordulóban valami másra is rábukkant. A zűrzavart és a kavargó tömeget kihasználva egy karcsú, selyemruhás alak surrant el a fal mellett.
Etelka volt az. Kihasználva, hogy a férje éppen az elektrotechnika alapjairól tartott megfellebbezhetetlen előadást a dühös lakóknak, a sötétség leple alatt némán siklott lefelé a lépcsőn. Toemai Zoltán már a földszinti forduló félhomályában várta, halk mélyhegedű-dallamot dúdolva a lépcsőház kísérteties akusztikájában. Egyetlen csendes kézfogás elég volt ahhoz, hogy a kaotikus éjszakában eltűnjenek a rendőrtiszt lakásának védelmében, míg odafönt Bordás András hangja továbbra is bezengete a teljes Vászoly utcai tömböt.