Képernyő mögötti csapda

Dániel a bezárt ajtónak támasztotta a hátát, miközben tüdeje zihálva küzdött a sűrű, fojtogató levegővel. A sötét előszobában csupán a telefon kijelzőjének hideg, kékes fénye világította meg döbbent vonásait. „A rendszer nem felejt, Dániel. Látjuk, mit töröltél a szerverről.” Az üzenet szavai késszúrásként hatoltak a tudatába. A tegnap esti meggondolatlan döntés – a kényes digitális állományok végleges megsemmisítése – nem maradt észrevétlen.
Kényszeresen nyomkodta a kijelzőt, hátha az ismeretlen szám mögött felbukkan egy nyom, de a képernyő néma maradt. A szorongás jéghideg hullámként áradt szét a tagjaiban. Minden apró zaj, a hűtő halk zúgása vagy a szomszédos bányászgépek monoton vibrálása most a nyomon követhetőség fenyegető bizonyítékává vált.
Odakint, a folyosó visszhangos csendjében Bálint nehéz léptei koppantak. Enci ijedten szisszent fel, amikor Bálint éles, indulatos mozdulattal szorította magához a kabátja alá rejtett barna borítékot, szótlanul elutasítva a nő aggódó pillantását. A feszültség szinte kitapintható volt a szűk falak között.
Dániel az ablakhoz lépett, és a sötét udvarra pillantott. Az okostelefon ismét megrezzent a tenyerében. Rájött, hogy a felmondással nem kiszabadult a mókuskerékből, hanem egy sokkal veszélyesebb csapdába sétált be.