Kékes fény a tenyérben

Dániel lassan visszakozott a háborgó tömegből, és a falat tapogatva araszolt a saját ajtója felé. A Karesz ajtaja előtt dühösen kiabáló lakók zaja tompa morgássá szelídült mögötte, ahogy a koromsötét végleg rátelepedett a folyosóra. Már a kilincsért nyúlt, amikor a zsebében éles rezgéssel felizzott a telefonja kijelzője.
A kékes fény váratlanul élesen vágott a vaksötétbe. Dániel hüvelykujja megremegett a kijelző felett. Ismeretlen számról érkezett az üzenet, egyetlen szűkszavú, dermesztő sorral: „A sötétben sem vagy láthatatlan. A tegnap esti döntésednek ára van.”
A férfi gyomra görcsbe rándult, a háta hideg verejtéktől vált nyirkossá. A tegnap éjjeli titkos lépése – az a kétségbeesett kattintás, amellyel ki akart törni a kiégett életéből – nem maradt rejtve.
– Minden rendben, Dániel úr? – szólalt meg mellette egy halk, gáláns hang. Köves Dezső lépett ki a szomszédos árnyékból, kezében egy apró, dinamós zseblámpa sárgás sugarával. – Odalent Bordás professzor épp a főkapcsolóval küzd, és Teslát emlegeti, de attól félek, ez nem egyperces áramkimaradás lesz.
– Igen... nincs semmi baj – nyögte ki Dániel szaggatottan, miközben görcsösen zsebre vágta a villogó mobilt. A ház vaksötétje hirtelen eltörpült amellett a láthatatlan hurok mellett, ami a tegnap esti titka miatt épp a nyaka köré fonódott.