Hűvös léptek a kövezeten

Dániel a korlátnak feszülve hallgatta a földszintről felverődő kiabálást, de a pince felől szivárgó szúrós gáz szaga köhögésre kényszerítette. Visszalépett a fal árnyékába, miközben a kezében tartott telefon képernyője éles, kékes fénnyel újból felvillant. Egy ismeretlen számról újabb üzenet érkezett: „A tegnapi felmondásod nem törli a nyomokat, Dániel. Minden fájlról tudunk.”
A férfi ujjai megdermedtek. Kényszeresen, reszkető kézzel próbálta frissíteni az üzenetküldőt, de a hálózat ingadozott. A tegnap éjszakai döntése, hogy végleg kiszáll és törli a rendszer hozzáféréseit, most bénító szorongással nehezedett rá. Nem tudhatta, ki követi a lépéseit a sötétben.
Odalent a kapualjban eközben Dr. Balog Henrik élre vasalt öltönyében kimérten lépkedett a rendelő felé. Félretolta a folyosón szimatoló Erzsi nénit, és a dörömbölő Bálint mögött állt meg. Arcán egyetlen izom sem rándult, hűvös tekintete a biztonsági őr megfeszülő hátára szegeződött.
– Szabó doktor adóssága már nem az ő magánügye, Bálint – jelentette ki Balog halk, szikár hangon, amely átvágott a lépcsőház feszült csendjén. – Ha felfeszíti azt az ajtót, a kényszerkiürítési eljárást azonnal kiterjesztem magára is.