Hideg szavak a fordulóban

Máté fásultan lépkedett tovább a kopott lépcsőfokokon, a futártáska pántja mélyen bevágott átizzadt vállába. Dániel ajtajának kíméletlen csapódása még visszhangzott a fordulóban, miközben Erzsi néni elégedetlenül hümmögött a korlátnál, mint aki keveselli a szomszédos drámát. Máté azonban nem Dániel rejtélyes üzenetére gondolt; a saját, harmadik emeleti lakásuk mögött várakozó pénzügyi pokol fojtogatta a torkát.
A másodiki kanyarban szabatos, kimért léptek koppanása törte meg a lépcsőház feszült csendjét. Dr. Balog Henrik nyitotta ki a tízes lakás ajtaját. Az ügyvéd makulátlan, élre vasalt sötétszürke öltönyében úgy festett a málló vakolatú betonfalak között, mint egy idegen, fenyegető test. Bőrmappáját gépiesen az oldalához szorította, és hideg, fémfényű tekintetével végigmérte a lihegő fiatalembert.
– Jó reggelt, Máté – mondta Balog halk, metsző hangon. – Remélem, Bianka átadta a tegnapi hivatalos értesítést. A hitelező türelme végleg lejárt, a kényszerértékesítési előkészítés nem várhat tovább. A haladék utolsó határideje péntek délután öt óra.
Máté megdermedt a korlát mellett. Az éjszakai műszak ólmos kimerültsége összecsapott a mellkasában felgyülemlő tehetetlen dühhel. Egy bizonytalan lépést tett az ügyvéd felé, de Balog Henrik jéghideg nyugalommal, rezzenéstelen arccal állta a pillantását.
– Maguk tönkretesznek minket – sziszegte Máté rekedten.
Balog csak egy halvány, részvétlen mosolyt engedett meg magának, mielőtt kimérten elindult volna lefelé a lépcsőn.
– Én csupán a törvényi kereteket képviselem – felelte visszanézés nélkül. Fent, a harmadik emeleten Bianka halk zokogása szűrődött ki a résnyire nyitott ajtón át a huzatos lépcsőházba.