Hatósági ultimátum a kapualjban

Dániel óvatos léptekkel ereszkedett lejjebb a korlátba kapaszkodva, a kabátja belső zsebébe süllyesztett boríték papírszélét szorítva. Az emeleteken tomboló kiabálás zaja az alsóbb szinten tompult, ám a kapualj felől éles elemlámpák fénycsóvái törtek át a vaksötétségen. A földszinti villanyóra-szekrény szétégett fémvázánál Fekete Zoltán állt, kezében a társasház kék mappájával, miközben két egyenruhás katasztrófavédelmi ellenőr és az építésügyi hatóság tisztviselője állta körül.
– A szomszédos épületből érkezett bejelentés a terjengő gázszagról és a hálózat összeomlásáról – mondta a hatósági szakértő hűvös, elutasító hangon, miközben a koromfeketére égett vezetékeket vizsgálta. – Az épület állapota közvetlen életveszélyt jelent. Vagy azonnal elindítják a kényszerfelújítást a lakóktól bekért rendkívüli alappal, vagy az épületet még az éjszaka folyamán lakatlanná nyilvánítjuk, és elrendeljük a kilakoltatást.
Fekete Zoltán arca elfehéredett a hirtelen jött ultimátum hallatán; a ház felhalmozott elmaradásai és a lakók közötti feszültség miatt a csillagászati összegű befizetés azonnali beszedése a képtelenséggel volt határos. A lépcsőforduló homályából ekkor lépett elő dr. Balog Henrik. A férfi élre vasalt öltönyén megcsillant az ellenőrök lámpájának fénye, kimért léptei pedig jéghideg magabiztosságot árasztottak.
– Ne kapkodjunk, közös képviselő úr – szólalt meg Balog fojtott, kalkuláló hangon. – Ha a lakók nem képesek előteremteni a kényszerfelújítási alapot, az általam képviselt befektetőcsoport kész azonnal átvenni a követeléseket, és felajánlani a gyors kivásárlási opciókat. Dániel a lépcső árnyékában visszahúzódva hallgatta a tárgyalást, s pontosan tudta: a házra mérő csapás mögött Balog végre elérkezettnek látta az időt a végső játszmára.