Határidő éjfélig

Dániel ujjai rátremegtek a mobiltelefon hideg üvegére. A névtelen számlálóról érkezett üzenet nem hagyott kétséget: tudják, mit tett tegnap este a szuterén melletti tárolóban, és ha éjfélig nem hagyja nyitva a hátsó kijáratot, a feljelentés azonnal elindul. A kijelző halvány fénye épp csak annyira világította meg az arcát, hogy a rendelője ajtajában lapuló Dr. Szabó észrevegye a rajta eluralkodó riadalmat. Az orvos nem szólalt meg, csupán egy feszült, intő mozdulattal hátrált beljebb a sötét szobába; saját adósságai és a receptköteles tabletták miatti szorongása épp elég terhet jelentett ahhoz, hogy ne avatkozzon mások zsarolásába.
Fentről, a másodiki folyosó homályából vékony gyereksírás vágott át a lépcsőház fojtogató csendjén. Erika próbálta csillapítani a csecsemőt, de kétségbeesett, remegő kezei közül szinte kiesett a pólya. A szomszédos ajtóban feltűnt Dr. Bordás András szikár alakja. A nyugalmazott tanár feszülten markolta a korlátot, s rekedt hangon dörmögte a sötétbe:
– Elektromos túlterhelés... R egyenlő U per I, ezt egy harmadikosnak is tudnia kéne! De maguk inkább egymást marják ahelyett, hogy a biztosítékot megnéznék!
A hatósági ellenőrök nehéz léptekkel indultak meg a lépcsőn felfelé, Dr. Balog Henrik pedig kimért, elégedett léptekkel követte őket. Dániel lassan elhátrált a kiégett villanyóra közeléből: a tegnap esti titok súlya most már fizikai szorítássá vált a mellkasán.