Hajnali léptek a vékony falakon

Fekete Zoltán elemlámpájának sárgás fényköre megremegett a kopott betonon, ahogy a feszültség szinte fizikai akadályként sűrűsödött össze a lakók között. A sarokban, az egyes lakás félhomályos ajtónyílásában Erzsi néni alakja rajzolódott ki. Az idős asszony nem tágított a kukucskálótól; száraz, vékony ujjai görcsösen kapaszkodtak a fakeretbe, miközben tekintetével a sötét lépcsőforduló legfelső, árnyékos zugát pásztázta. Pontosan tudta, ki rejtőzik a fenti fordulóban, ott, ahová a közös képviselő fénycsóvája már nem ért el.
Ekkor a második emeletről csoszogó léptek és egy rekedt, mégis kioktató hang törte meg a fojtogató csendet. Dr. Bordás András lépett elő a sötétből, kopott gyapjúkardigánját szorosan magára vonva, mit sem törődve a körülötte vibráló gyanakvással. „R = U/I, ezt mindenkinek tudnia kellene, még egy ilyen áramszünet idején is! Ha Nikolai Tesla nem intézett volna nekünk váltóáramot, most mind meg lennénk lőve” – mormolta a mérnök-pedagógus, gyanútlanul pislogva a zseblámpa felé. „Etelka? Hol maradtál? Bezzeg a háromhatvanas kenyér idején még a gépészet is megbízhatóbb volt…”
De Etelka nem a férje mögött állt. A negyvenhat éves nő odafent, a harmadik emeleti forduló mélyén préselődött a hideg falnak, lélegzetét is visszafojtva. Mellette Toemai Zoltán főtörzs állt, akinek elegáns rendőri egyenruháján megcsillant a beszűrődő utcai fény. A férfi keze még hordozta a mélyhegedű vonójának finom tartását, de most ujjai mereven rándultak össze a zsebében. A levegőben olcsó koccintós bor és nehéz, fanyar női parfüm keveréke lebegett – a lebukás letagadhatatlan, bűnös bizonyítéka.
Erzsi néni ekkor halk, de pengeéles hangon megszólalt, szavait közvetlenül a fenti árnyaknak címezve: „Későre jár, főtörzs úr. És milyen különös, hogy a ház vékony falai hajnali háromkor mindig olyan hangosan közvetítik a nehéz bakancsok neszét, amik a szuterén felől lopakodnak felfelé… Az embernek ilyenkor óhatatlanul eszébe jut, hogy nemcsak az áramot, de a nyugalmat is könnyen lekapcsolhatják ebben a házban.” A fojtott fenyegetés puskaporosként nehezedett a lépcsőházra; Etelka arca elfehéredett a sötétben, és tehetetlenül kulcsolta össze ujjait, miközben a férje odalent még mindig Tesla zsenialitásáról beszélt a gyanútlan lakóknak.