Füst a kábelcsatornában

Dániel hátrált egy lépést a saját küszöbén, de válasz helyett a folyosó végén álló elosztószekrényből fülsértő, elektromos pattogás csapott fel. Egy vastag, szürke füstpamacs vágott ki a fémlemez mögül, amitől Tibor bá káromkodva rántotta hátra a kezét, és a feszültségmérője nagy csattanással zuhant a kőlapokra. A sötétség pillanatok alatt fojtogatóvá vált a megégett műanyag szagától.
– Mindenki hátra! – kiáltott fel Molnár Máté, és átugorva a korlát melletti törmeléket, elölről világított a kapocsdobozra a telefonjával. – Tibor bá, ez nem csak egy szakasz, elégett a fővezeték szigetelése! Ha nem áramtalanítjuk a szuterént is, átterjed a falban lévő kábelcsatornára!
Az alsó szinten csapódott egy ajtó. Szilágyi Marika rekedt hangon kiabált fel a lépcsőházba, miközben Ida rémülten szorította magához a kislányát, Mirit a gang szélén:
– Füst van odalenn! Zoltán, csináljanak valamit, megfulladunk!
Dr. Balog Henrik zsebre tette a kezeit, és hűvös nyugalommal lépett hátrább a gomolygó füst elől, de a szeme sarkából Dánielt figyelte. Fekete Zoltán tehetetlenül káromkodott, miközben a mobilja után nyúlt, hogy hívja a hatóságot. A káosz közepette Dániel kihasználta a figyelmetlenséget: lassan visszalépett az előszobájába, és magára húzta a nehéz tölgyfa ajtót. Odabent, a koromsötétben újra megrezzent a tenyerében a kijelző. A névtelen számról újabb sor érkezett: „A füst elül, de a tegnap esti felvétel megmarad. Tíz perced van.”