Fojtogató alku a földszinten — új hang

A lépcsőházban kitört zűrzavart és a korláton átcsapó feszültséget kihasználva Erika a földszint felé menekült. Karjában szorosan magához ölelte a felriadó csecsemőt, és a sötétben vakon tapogatózva vágott át a kapualjon. Nyomában Bálint léptei visszhangzottak a nedves kőlapokon; a férfi fojtott szitkozódások közepette próbálta utolérni.
Erika az utolsó pillanatban lökte be Dr. Szabó magánrendelőjének nehéz, tejüveges ajtaját. Odabent az alkoholos fertőtlenítő szaga keveredett a vak sötétséggel. Mielőtt Bálint utánuk ronthatott volna, egy remegő, mégis határozott kéz rácsapta a reteszt. A kulcs fémesen csikordult a zárban.
Dr. Szabó egy elemes vizsgálólámpát kapcsolt be. A kísérteties fényben az orvos arca szürkésnek és végtelenül kimerültnek tűnt. Erika a sarokba húzódott a síró gyermekkel, míg Bálint tehetetlenül dörömbölt az ajtó üvegén.
– Engedj be, András, a rohadt életbe! – sziszegte a férfi kívülről.
A háziorvos megigazította zakójának gallérját, és közelebb lépett az ajtajához. Hangjában az adósságok fojtogató súlya és a sarokba szorított ember elszántsága bujkált.
– Nem tehetem, Bálint – mondta alig hallhatóan. – Balog Henrik reggelig adott haladékot. Ha nem rendezem a kártyatartozásomat, ráteszi a kezét a rendelőre.
– Mi a fenének köze van ennek hozzám?! – csapott az üvegre Bálint.
– Az, hogy te fogod kifizetni – felelte Szabó halkan, de ellentmondást nem tűrően. – Ha nem szerzel pénzt egy órán belül, átmegyek Encihez, és az egész ház előtt kitálalom, kié ez a gyerek. Erika iratai és a születési anyakönyvi kivonat már nálam vannak.