Fénycsík a lépcsőfordulóban

Kovács Tibor elemlámpája éles fénysugárral vágott át a lépcsőház sűrű sötétségén. Az idős villanyszerelő feldúltan csörtetett fel az első emeletre, kezében egy nehéz kombinált fogóval.
– Ez a nyomorult rockzenész meg a számítógépes kölyök kinyírták a főelosztót! A biztosíték foglalata teljesen megolvadt! – dühöngött Tibor bá, ahogy a korlátnak támaszkodva utat tört magának a csődületben.
A szuterén felől Székely Ricsi lépcsőzött fel kettesével. A csomagtartó-kereskedő arca vöröslött a méregtől; a fagyasztóládáiban tárolt csempészáru forgott veszélyben az áramkimaradás miatt.
– Ha a hűtőim kiolvadnak, Karesz, letépem a fejed! – üvöltötte Ricsi, és félrelökte Fekete Zoltánt, aki még mindig hiába próbálta a házirendre hivatkozva visszaszorítani a szomszédokat.
A másodikon, a korlát árnyékában Dr. Balog Henrik lapult. A kényszerárverező ügyvéd megrémült az elszabadult indulatoktól; bőrtáskáját a mellkasához szorítva próbált észrevétlenül lecsúszni a földszint felé, attól tartva, hogy a káoszban valaki felismeri és rajta veri le az elárverezett lakások miatti dühét.
A tolongásban Dániel telefonja vibrálni kezdett. A kijelző halvány fénye újra megvilágította az arcát, és az ismeretlen számtól újabb üzenet érkezett: „Tudjuk, mit írtál alá tegnap este. Ha nem lépsz le a folyosóról, mindenki megtudja.” Dániel megszeppenve nézett körül a füstszagú sötétben, de a lépcsőfordulóban tomboló lincshangulatban senki sem látta a rettegését.