Fénycsík a kapualjban

A dühödt dörömbölés és a kormos sötétség káosza közepette a kapualj felől egy idegen fénycsík vágott át a lépcsőházon. Az utca felől egy járó motorú, sötétített üvegű luxusterepjáró fényszórói világították meg a földszinti fordulót. A kódzáras kapu az áramszünet miatt kiakadt, és a résemben Varga Nóra bukkant fel. A lány zaklatottan, szinte futva lépett be, miközben elegáns szövetkabátját görcsösen magára tekerte, mintha el akarna rejteni valamit a mellkasához szorítva.
Nem vette észre, hogy Kelemen Dániel a félemeleti korlátnál állt. Dániel ölében a laptop képernyőjének hideg, kék derengése pontosan Nóra mozdulataira vetült. Az adatelemzőként éles megfigyeléshez szokott férfi azonnal kiszúrta a lány szokatlan, riadt szaporaságát. Nóra nem a lépcső felé indult, hanem megtorpant a sötét kapualj árnyékában, és remegő kézzel átkutatta a táskáját.
Kiemelt belőle egy kisméretű, zárt fémkazettát, és egyetlen gyors mozdulattal a használaton kívüli, gázóra melletti résbe csúsztatta. Ekkor a kinti autó türelmetlenül dudált egyet, majd éles gumicsikorgással elhajtott, de a fényszóró visszapillantóban megcsillanó sugara még megvilágította Nóra sápadt, verítékes arcát.
Amikor a lány megfordult, a laptop kékes fényében szeme találkozott Dánielével. A levegő megfagyott köztük.
– Nem láttál semmit, Dániel. Ugye nem? – sziszegte Nóra fojtott, remegő hangon, majd a sötétben felrohant a második emeletre, maga után hagyva a méregdrága parfüm és a pánik szagát.