Erzsi néni megmondja

Épp mielőtt Bálint ujjai becsukhatták volna a postaláda ajtaját, egy újabb, minden eddiginél ártatlanabbnak tűnő hang hasította ketté a levegőt. „Jaj, ügyvéd úr, maga már megint ezen a szinten kószál? Tegnap este is hallottam, ahogy a pincénél matatott, olyan későn… azt hittem, valami éjszakai szellem járja a házat, nem is akartam hinni a fülemnek!” Erzsi néni, a Vaszoly utca élő hírcsatornája, kislányos bájjal mosolygott a félemeleti fordulóból. A táskájából épp egy friss pletykaanyagon alapuló keresztrejtvényt húzott elő, de szeme éberen követte Balog Henrik minden rezdülését.
Dr. Balog Henrik, aki eddig a katasztrófavédelmi ultimátum élére igyekezett állni, most olyan volt, mint egy rosszul beprogramozott robot. A színe fehérből lilára váltott, majd vissza, miközben a száján csak egy nyögés préselődött ki. „Erzsébet néni, kérem, ez most nem a… a magánéletem!” – próbált fületlen érveléssel kibújni. De a hangja elárulta, hogy a „tegnap esti titok” reaktiválódott, és nemcsak a gáznyomás volt fojtogató a lépcsőházban.
Bálint, akinek ujjai már épp megmarkolták a barna borítékot, egy pillanatra megtorpant. A váratlan fordulat kedvezett neki, így sietve húzta ki a borítékot, Enci pedig aggodalmas tekintettel követte a mozdulatot. A lány tudta, hogy a tartalom veszélyes, de nem sejtette, hogy a saját magánéletük is egy hajszálon függ. Bálint zsebében ekkor épp a legrosszabbkor rezegtette a telefont egy bejövő hívás. A képernyőn Erika neve villogott, és egy előnézeti üzenet kezdőbetűi kúsztak fel: „Sürgős! Holnap…” Bálint idegesen kapott a zsebéhez, de Enci tekintete már megakadt a kijelzőn, egy másodpercre fagyott képként őrizve a titokfoszlányt.
Ekkor egy mély, de kissé rekedtes bariton hang csendült fel a szuterén felől. „Mi ez a zsivaj? Én csak egy kis *Vesti la giubba*-t énekelgettem a pincében, hadd tisztuljon a rezonancia, de úgy látom, itt nagyobb dráma zajlik, mint a Scala színpadán!” Lugosi Jenő, a ház egykori operacsillaga, méltóságteljesen lépett elő a lépcsőforduló árnyékából, egy félig üres borosüveggel a kezében, mintha épp egy főpróbáról érkezett volna. A szemeivel végigpásztázta a megdöbbent arcokat, majd Balog Henrikre tévedt. „Ó, ügyvéd úr! Maga ma korán jár. Tegnap este is találkoztunk, nem? Valami olyasmit mondott, hogy ‘a gázcsapokkal nem lehet viccelni’… azt hittem, csak a bortól képzelődök!”