Elterelő lépés a földszinten

Bálint egyetlen határozott mozdulattal Fekete úr és a zárszerkezet közé lépett, meggátolva, hogy a közös képviselő ráhúzza a lakatot a sárga műanyag szalagra.
– Zoltán úr, álljon meg! A rendelőben még odaát vannak az igazolásaim, és a biztonsági protokoll szerint hatósági jelenlét nélkül nem zárhatja le hermetikusan a bejáratot – mondta Bálint fojtott, kemény hangon.
Fekete úr szeme elkeskenyedett az elemlámpa éles fényében, de mielőtt válaszolhatott volna, halk léptek neszeztek a félemelet felől. Marietta tűnt fel a homályban, nehéz iskolatáskáját a vállán egyensúlyozva. A lány megdermedt a létrán álló férfi és Bálint árnyéka láttán. Kabátja zsebéből egy apró, bliszteres gyógyszeres doboz csusszant ki a kőpadlóra, halk zörrenéssel állva meg a lépcső tövében – az anyja, Lívia pult alatti nyugtatóskészletének egyik felbontott darabja.
– Marietta, rögtön menj fel a lakásodba! – csattant fel Fekete úr, miközben a fénycsóvát a lányra irányította. – A lépcsőház nem gyülekezőhely, főleg nem ilyen körülmények között!
Marietta gyorsan felkapta a dobozt, és szótlanul visszasietett az emeletre, de ez az apró közjáték épp elég volt Bálintnak: amíg Fekete Zoltán figyelme elkalandozott, Bálint a háta mögött gyorsan megkocogtatta a rendelő opálüvegét. Odabent elaludt a kijelző fénye, és a zár belső fordítója halk, szinte hallhatatlan kattanással mozdult el.