Éles feszültség a másodikon

A második emeleti folyosó sötét sarkában Bálint a korlátnak feszülve hallgatta Dániel ajtajának csattanását. A háta mögött a lépcsőház ódon falai szinte magukba szívták a feszültséget, de az igazi vihar nem a zár mögött készülő hisztériából, hanem a mellette álló nő fojtott légzéséből áradt. Erika karba font kézzel, szikrázó tekintettel mérte végig a férfit, mint aki végleg megelégelte a somfordálást.
– Meddig akarod még ezt a színházat játszani, Bálint? – sziszegte Erika, miközben tekintetével a földszinti magánrendelő csukott ajtaját pásztázta. – Szabó doki már pontosan tud mindent. Tudja, miért fordultam meg nála a gyerekkel, és ha nem lépsz, addig zsarol téged a saját kártyaadósságai miatt, amíg minden az arcodba nem robban. Enci sem hülye, előbb-utóbb rájön.
Bálint állkapcsa megfeszült. A 24 órás biztonsági műszak elcsigázottsága égette a szemét, de a tehetetlen düh gyorsabban forgatta benne a vért.
– Fogd halkabbra! – mordult rá a nőre élesen, sürgető félelemmel a hangjában. – Erzsi mama még mindig a lépcsőfordulóban szagláászik, és ha ez a ház elkezdi csámcsogni a dolgot, nemcsak a kapcsolatomnak, de a munkámnak is lőttek! Nem tehetsz úgy, mintha ez egy egyszerű döntés lenne.
– Nekem nincs időm a te gyáva számításaidra! – vágott vissza Erika hidegen. – A gyereket nem lehet egy barna boríték meg puszta ígéretek mögé rejteni!
Odalent, a szuterén homályában Lugosi Jenő éppen a ház sárgult, penészes tervrajzatait forgatta az olcsó bora mellett, mit sem törődve a felette feszülő világgal. Székely Ricsi épp ekkor lépett ki a pincéből egy doboz csempészett kávéval, s a lépcsőn felfelé haladva gúnyos félmosollyal nézte a marakodó pár árnyékát. A feszültség nem oldódott fel; a másodikon az időzített bomba ketyegett tovább.