Csapdában a földszinten

Bálint a korlátba kapaszkodva, szinte vakon rohant lefelé a gőzben úszó lépcsőházban, maga mögött hagyva Enci dühös kiáltásait. A sötétben egy pillanatra felvillant a földszinti folyosó: Erika menekült előre, a karjában szorosan tartva az összekoszolódott takarót, amely alól halk, vékony gyereksírás szűrődött ki. Dr. Szabó rendelőjének üvegajtaja résnyire nyitva állt, a lány gondolkodás nélkül vetődött be a küszöbön. Bálint még épp utána tudott lépni, mielőtt az adósságoktól sarokba szorított, alkoholszagú háziorvos határozott mozdulattal ráfordította a nehéz kulcsot.
„Nincs több bujkálás, Bálint” – sziszegte Szabó, miközben a kezében remegő zseblámpa fénye sárgásan megvilágította izzadt arcát. „Balog ügyvéd a torkomat szorongatja a tartozás miatt, és ha nem kapja meg a pénzét, engem tesz tönkre. Kell az az összeg. Vagy megszerzed, amit a barna borítékban rejtegetsz, vagy most azonnal kinyitom az ajtót, és Enci meg az egész felbőszült ház előtt mutatom be az eltitkolt gyerekedet.” Erika rémülten húzta meg magát a vizsgálóasztal mögötti sarokban, miközben Bálint torka teljesen elszorult a rettegéstől.
Kint a gőzös folyosón Erzsi néni reszketve próbált tájékozódni, amikor a szuterén felől Székely Ricsi bukkant fel egy pislákoló lámpával. „Ne féljen, Erzsi néni, megoldjuk ezt is! Van nálam kávé meg csoki a csomagtartóból!” – suttogta bizakodva, de az öregasszony csak eltolta magától. „Menjen innen, maga bolond, Zoltán már a házban szaglászik!” – suttogta halálra váltan Erzsi néni, miközben a sötét sarokból Várkonyi figyelő tekintete kísérte minden szavukat.