A kapualj suttogása

Erzsi néni a korlátba kapaszkodva araszolt a földszinti kapualj felé, ahová a nyitott szárnyakon át friss, hideg levegő áramlott be, kissé oszlatva a sűrű gőzt. A postaládák fémes sora mellett két sziluett rajzolódott ki a pislákoló telefonfényben. Dr. Balog Henrik élre vasalt öltönyében, kimért mozdulatokkal lapozott át egy köteg hivatalos papírt, miközben a lépcsőn lefutó Enci szinte felöklelte a sötétben. Molnár Máté épp akkor tolta be a kerékpárját a kapun, elállva a szűk átjárót. „Zoltán ma is körbejárt a házban, állítólag a felújítási alap hiánya miatt hívja a hatóságot. Maguk meg itt egyezkednek?” – sziszegte Máté türelmetlenül.
Balog ügyvéd jéghideg eleganciával lépett arrébb, tudomást sem véve a futárról. Erzsi néni ekkor előrecsoszogott a sötét sarokból, és csontos ujjával megragadta Enci kabátujját. „Ne az ügyvéd urat méreggesd, kislány” – suttogta az öregasszony, szándékosan úgy formálva a szavait, hogy a kapualjban rekedtek is meghallják. „Szabó doki a saját bőrét menti Balog előtt. És ha a te Bálintod most bent a bezárt rendelőben átadja neki azt a barna borítékot, amit a lakásotokban rejteget, Holnapra nem lesz hova hazamenned.”
Enci arca elfehéredett. Ebben a pillanatban a rendelő vastag tölgyfa ajtaja mögül tompa dörrenés hallatszott: Bálint tehetetlen dühében a vizsgálóasztalra csapott, miközben a zárt ablaküvegen át Erika fojtott zokogása szűrődött ki.