Az ügyvéd szorítása

Enci sarkon fordult, és a sötétedő folyosón elindult Bálint felé, aki zavartan igazgatta a kabátját, mélyen a belső zsebébe süllyesztve a Líviától kapott vastag borítékot. Mielőtt azonban Enci kérdőre vonhatta volna a férfit, dr. Balog Henrik lépett ki a tizedik lakás ajtaján. Kimért, jéghideg eleganciája éles kontrasztban állt a lépcsőházban tomboló riadalommal.
Az ügyvéd megállt a kétségbeesetten szuszogó Fekete Zoltán mellett, majd tekintete egy pillanatra a harmadik emeleti korlátnál egymásba kapaszkodó Biankára és Mátéra tévedt. A fiatalok arca elfehéredett a kiürítés rémétől; az elszálló hitelek amúgy is a teljes anyagi romlás szélére sodorták őket. Balog pontosan látta a félelmüket, és a tekintetében semmi könyörület nem volt.
– Zoltán, ne hagyja, hogy a hatóság magára húzza a vizes lepedőt – mondta Balog halkan, de olyan élesen, hogy a folyosón megszeppent csend támadt. – Szavaztassa meg még ma este a kényszerfelújítási alap triplázását. Ha a lakók nem fizetnek, a házat lezárják. Aki pedig nem bírja a megnövekedett tehermentesítést, az eladja a tulajdonrészét annak, aki ki tudja fizetni a hiányt.
Fekete úr szemei tágra nyíltak a javaslat hallatán, Máté pedig dühösen a korlátra csapott. Balog szavai szorító hurokként nehezedtek a házra: az ügyvéd jól tudta, hogy a csődbe jutó lakók otthonai hamarosan az ő markában landolnak.