Az otthonkás periszkóp

Varga Nóra kopogó léptei még el sem haltak a harmadik emelet magasságában, amikor az egyes lakás ajtaján résnyire pattant a biztonsági lánc. Vincze Erzsi néni, a ház önjelölt belbiztonsági főigazgatója úgy emelkedett ki a félhomályból, mint egy virágmintás otthonkába öltözött, rézgombos periszkóp. Nem hatotta meg sem Toemai főtörzs földszinti morajlása, sem Fekete Zoltán fázisceruzás kommandózása; az ő belső radarja azonnal behatárolta a leg frissebb információforrást.
– No hát, Bálintka – susogta az öregasszony, miközben a szeme sarkából még épp elcsípte Nóra kabátjának libbenését. – Úgy szalad ez a kislány, mintha maga a NAV küldte volna utána a karácsonyi üdvözletet. Pedig ha tudná, amit én tudok a tízfeletti Balog ügyvéd úrról…
Bálint még mindig a rendelő kilincsét szorongatta, meglepetten nézve a váratlanul elé toppanó szomszédasszonyra. Erzsi néni azonban nem teketóriázott: közelebb csoszogott a gyapjúmamuszában, s bizalmasan megigazította az otthonkája zsebét.
– Tegnap este, amikor maga még javában a kapu előtt bámészkodott – folytatta csillogó szemmel, drámai hangsúllyal –, Balog úr eléggé izzadó homlokkal cipelt le a pincébe egy súlyos kartondobozt. Aztán mit tesz az isten, öt perccel később ez a Nóra gyerek ment be utána, de már üres kézzel jött ki! Én nem mondom, hogy zsarolás, mert én 1984 óta elvszerű könyvelő vagyok, de a közös költséget mindenesetre egyikük sem fizette be időben!
Mielőtt Bálint megszólalhatott volna, a lépcsőház alsó szakasza felől feltűnt Toemai főtörzs határozott tányérsapkája, nyomában a szelíden mosolygó Dezső bával. Erzsi néni egyetlen mesteri mozdulattal hátrált vissza a lakásküszöb mögé, ám mielőtt rákattintotta volna a zárat, még kikiáltott: – És kérdezze csak meg a doktor urat is, miért kérte kölcsön tőlem tegnap a gázóra-kulcsot!