Az ingatlancápa léptei

A kulcs végül csattant a zárban, és Dániel szinte berobbant a saját sötét előszobájába. Ráfordította a reteszt, a hátát a hideg ajtólapnak vetve próbálta lecsillapítani szapora légzését. Odabent védve volt a folyosó fojtogató feszültségétől, de a légakna felől felhallatszó hangok nem hagyták nyugodni.
A harmadik emeleti korlát felől éles, kimért léptek koccantak a kövezeten. Dr. Balog Henrik, az élre vasalt öltönyös ügyvéd nem bujkált a sötétben. Megállt a felújítás alatt álló lakás ajtaja előtt, ahol Molnár Máté sápadtan nyitott ajtót. A fiatal férfi arca fakó volt a kimerültségtől; az éjszakai futármunkák és az elszabadult törlesztőrészletek felőrölték az utolsó tartalékait is.
– Molnár úr – szólalt meg Balog, s a hangja jéghidegen metszett a lépcsőházi csendbe. – A hitelező pénzintézet átadta az önök aktáját. A törlesztési elmaradás elérte azt a kritikus szintet, ahol a kényszerértékesítési eljárás elkerülhetetlenné válik.
A nyitott ajtó mögött feltűnt Horváth Bianka riadt alakja. Remegő kézzel szorította össze a pulóvere szélét, ahogy megdermedt a férfi szavaitól. Máté torka kiszáradt, dadogva próbált érvelni a megugrott kamatokról és a megcsúszott kifizetésekről, de Balog egyetlen bőrkötésű mappából húzott elő egy pecsétes iratot.
– Hétfőig van idejük az önkéntes átadásra, különben a végrehajtóval érkezem – tette hozzá az ügyvéd rezzenéstelen arccal, majd sarkon fordult, otthagyva a fiatal pár fojtogató kétségbeesését.