Az elfeledett családi kép

Ahogy Tibor bá morgva félrelökte a megolvadt kapcsolószekrény ajtaját, a kapualj nehéz tölgyfa ajtaja csikorogva kinyílt, és a kinti utcai lámpák szűrt fénye bevilágította a füstös félhomályt. A sötétben összetorlódó lakók között egy határozott léptekkel érkező nő lépett be: Bezerédi Melinda. Elegáns, sötét szövetkabátot viselt, s bár évek óta nem tette be a lábát a Vászoly utca 6.-ba, a lépcsőház feszült csendjét figyelmen kívül hagyva egyenesen az emelet felé indult. Hóna alatt egy vastag, faragott keretes, megfakult fényképet szorított magához.
A félhomályban tébláboló lakók között Szilágyi Marika éppen a Miri Csemege felőli falióra biztosítékát próbálta megtalálni egy apró kulcstartó-lámpával. Amikor a keskeny fénysugár átfutott a belépő nő karján, a képet borító üveglap élesen megcsillant. Marika tekintete rátapadt a fekete-fehér felvételre: a fiatalabb Erzsi mama állt rajta néhai Bezerédi Ferdinánd oldalán, előttük pedig a gyerekek sorakoztak – a kislány Melinda, Enci, valamint a kísértetiesen ismerős arcvonású Bálint.
Marika torka kiszáradt. A házban évtizedek óta keringő sejtelmes pletykák a nevelőapákról és a titkolt örökségről egyetlen pillanat alatt nyertek kézzelfogható bizonyítékot abban a keskeny fénypásztában. Zoltán ma is hiába járta végig a házat a felújítási alap papírjaival, az igazi elszámolnivaló most érkezett meg a lépcsőházba.
– Melinda? Hát te mit keresel itt ebben a vaksötétben? – suttogta Marika elhűlve, de a nő meg sem állt. Hűvös bólintással haladt el dr. Balog Henrik mellett, és megindult fel a korlátot tapogatva Erzsi mama lakása felé. Marika azonnal hátrafordult, és sokatmondóan Bálintra nézett, aki a sötét lépcsőfordulóban feszülten figyelte nevelőtestvére érkezését.