Az elejtett boríték

Nóra nem válaszolt Fekete Zoltán szavaira. Szorosan magához vonta a kabátját, hogy elrejtse a hóna alá gyűrt, vastag fekete borítékot, amelynek sarka kirítt a sötét kelme alól. Megkerülte a közös képviselőt, és szinte futva tette meg a hátralévő néhány lépést a lakásáig. Zsebében csörögtek a kulcsok, de a keze annyira remegett, hogy kétszer is melléütötte a zárat. A lépcsőház falain végiggyűrűzött a kulcs csikordulása, miközben a kapu előtt várakozó luxusautó sötétített üvegű ablaka felemelkedett, majd a motor halk morajlással gázt adott, és elhajtott a Vászoly utca félhomályában.
Odalent, a földszinti postaládák előtti keskeny térben Köves Dezső emelte meg kalapját, amikor a kimerült Máté leért a lépcsőn. Az idős nyomdász komótosan válogatta a sárga csekkeket, de szemzsarkából pontosan regisztrálta a kapu előtt távozó gépkocsit. „Zoltán ma is túlbuzgó, de hát a rendet el kell viselnünk, ha nem akarjuk, hogy a felújítási alapból elszálljanak a költségek” – jegyezte meg Dezső bá csendes, megnyugtató tónusban, utalva a közös képviselő állandó járőrözésére.
Nóra végre beljebb lökte a nehéz tölgyfa ajtót. Ahogy beszenvedte magát az előszobába, a sietségben a fekete boríték kicsúszott a karja alól, és tompa koppanással esett a lábtörlőre. Mielőtt visszanyúlt volna érte, a másodiki folyosó túloldalán résnyire nyílt Dániel ajtaja. A férfi nem szólt egy szót sem, csak a küszöbről figyelte, amint a nő idegesen a földre nyúl a küldeményért. A vastag papír sötét felületén egy dombornyomott arany pecsét csillant meg a lépcsőházi lámpa haldokló fényében.
Bálint a földszintről még hallotta a zár kattanását. A lépcsőházban visszhangzó léptek és az elejtett küldemény látványa egyértelművé tette számára, hogy Nóra nem csupán a tűzvédelmi szabályok elől menekült be a lakásába.