Áthajló árnyék a belső udvaron

A lépcsőházban vibráló feszültség, Erzsi néni fojtogató zsarolása és a kiégő biztosítékok szaga elől Marietta a legfelső emeleti lakás látszólagos csendjébe húzódott vissza. De a falak mögött sem volt valódi béke. Lívia konyhai fiókjában megint halk műanyag csörrenéssel mozdultak el a gyógyszeres dobozok; a kórházból kihozott nyugtatók elsumákolt adagjai, amelyeknek hatóanyagát és illegális piaci értékét a vegyészhallgató lány tűéles pontossággal képes volt kiszámítani.
A lány mellkasa elszorult a bűntudat és a leplezett magánéleti válság nehéz szagától. Pontosan tudta, hogy anyja a lebukás állandó kockázatát az ő egyetemi jövőjéért és tandíjáért vállalja, ám a megfakult vakolatú falak között uralkodó paranoia mostanra elviselhetetlenné vált. A folyosót borító sötétséget kihasználva Marietta némán csúsztatta ki a reteszt, és kilépett a szűk belső udvarra néző erkélyre.
A szomszédos épület harmadik emeletén ekkor felvillant egy tompa, borostyánszínű fénysugár. Ottó ablakában átderengtek a könyvespolcok és a rendezett íróasztal körvonalai. A két ház közötti szűk légrés felett évek óta ez a néhány méternyi távolság jelentette az egyetlen menedéket: egyetlen intés az ablakból elegendő volt ahhoz, hogy jelezzék egymásnak, odaát még létezik egy élhetőbb valóság.
Marietta nem tehetett másként; hátat fordított a Vászoly utca 6. fojtogató légkörének, és a nyirkos udvaron átlopózva átment a szomszédos lépcsőházba. Ottó lakásának ajtaja már résnyire nyitva várta. A fiú szobájában nem voltak eldugott receptmásolatok, sem a gyanakvó szomszédok lépteinek visszhangja, csupán a jegyzetek illata és a zavartalan csend.
Ahogy a lány leült a kislámpa szelíd fényébe, a két épület közötti résnyire nyitott ablakon át még visszahallatszott a lépcsőorsóból a fojtott sziszegés, de itt, ezen a harmadik emeleti szigeten a Vászoly utca sötétsége már nem érhette el.