Árnyék a kijelzőn — más fényben

Fekete Zoltán szikár, pattogó hangja csattant végig a lépcsőházon, azonnal elfojtva a szomszédok kíváncsi moraját. A közös képviselő megingathatatlan szigorral oszlatta fel a bámészkodók körét; a remegő kezű dr. Szabó András és a kalapját markoló Dezső bá azonnal visszahúzódtak félhomályos ajtóik mögé. Még a legfelső emeleti fordulóban felbukkanó új lakó, a szófukar ex-légiós is csak egy sötét, megvető pillantást vetett Fekete úr katonás intésére, mielőtt kulcsra zárta volna a lakását.
Tormai főtörzs némán, elfehéredett arccal csapta be a félemeleti ajtót, kint hagyva a folyosón Etelka fojtogató parfümjének maradványait. A felbolydult ház másodpercek alatt elcsendesedett, ám a falakból áradó paranoia sűrűbb volt, mint valaha.
Dániel egyedül maradt a lépcsőforduló hideg kövezetén. Zsebében a telefon hirtelen mélyen, ritmikusan megrezrent. A kijelző fényes csíkja élesen vágott át a sötétségen: egy újabb számsor, egy újabb névtelen üzenet. A tegnap esti titok – az a végzetes, elhamarkodott döntés, amelyről azt hitte, a sötétség jótékony homályában marad – most jeges marokként szorította meg a torkát. A zsaroló nemcsak nézte, de pontosan tudta, mit tett az éjszaka leple alatt. Dániel ujja megremegett az érintőképernyő felett, miközben a félelem lassú méregként terjedt el a vénáiban.