Árnyék a földszinti fordulóban

A zár kattanására az ajtó keskenyen kitárult, és a rendelő félhomályából dr. Balog Henrik lépett ki a hűvös kőpadlóra. Az ügyvéd élére vasalt zakóját igazgatta, miközben egy vaskos borítékot csúsztatott a bőrtáskájába. Bálint megtorpant a lépcső alsó fokán; a férfi jéghideg, átható pillantása azonnal megakasztotta benne a levegőt. Balog mögött dr. Szabó zavart, megviselt arca tűnt fel egyetlen másodpercre, mielőtt a rendelő ajtaja ismét rácsapódott.
„A határidők nem rugalmasak, Bálint” – szólt halkan Balog, ahogy kimért léptekkel elhaladt a biztonsági őr mellett. A hangjából teljesen hiányzott az indulat, épp emiatt hatott csontig hatolóan. „Ha a törlesztési elmaradások elérik a kritikus szintet, a kényszerértékesítési eljárást nem lehet megállítani. Ez a harmadik emeleti fiatalokra éppúgy vonatkozik, mint bárki másra ebben a házban.”
A kapualj felől ekkor Szabó Gábor bukkant elő, egy doboz finommechanikai olajjal és néhány szerszámmal a kezében. A szerelő meglátva az ügyvédet, önkéntelenül összekuporodott, majd sietős léptekkel indult fel a lépcsőn, hogy az idős Bordás professzorhoz siessen szívességet tenni. Gábor minden rezdülésén látszott a bénító félelem, hogy ha Balog nekilát a behajtásnak, a saját családja is az utcára kerül.
Bálint keze görcsösen rászorult a táska pántjára. A lépcsőházat nem csupán a folyosói pletykák és elhallgatások tartották fogságban, hanem dr. Balog Henrik láthatatlan hitelei is, amelyeket az ügyvéd most készülődik hurokká fonni a lakók nyaka körül.