A képlet és a megérzés

Bálint nem várta meg a következő gúnyos megjegyzést. A bőrtáska pántját a vállára rántva sietős léptekkel megindult lefelé, hogy elhagyja a fojtogató félemeletet, és meggyőződjön róla, mi történik a földszinti rendelő mélyén. A lépcsőház nyirkos hűvösében azonban az első emeleti fordulónál újabb akadályba ütközött.
Az 5-ös lakás nyitott ajtajában dr. Bordás András állt egy sárgult szakkönyvvel a kezében, és éppen a folyosón haladó Marietta útját állta. „Marietta kedvesem, az Ohm-törvény és a kémiai egyensúly nem vélemény kérdése! R = U/I, ezt egy vegyészhallgatónak álmából ébresztve is tudnia kell!” – dörögte az idős professzor tanári megszokásból, miközben a lány szorosan a kabátja zsebéhez préselte a kezét.
Marietta éles tekintete azonnal átfúrta a lefelé rohanó Bálintot. A lány pontosan tudta, mi lapul a saját zsebében: az anyja, Lívia által felhalmozott, vényköteles nyugtatók egyik doboza, amelynek veszélyes dózisait vegyészgyereként pontosan ismerte. Látva Bálint hajszolt, rettegő arcát és a lépcső tetején még mindig sejtelmesen várakozó Erzsi nénit, Marietta rögtön összerakta a képet.
„Most nincs időm a fizikára, András bácsi” – vágta el a szót a lány szokatlanul éles, feszült hangon. Bálint szótlanul préselte át magát közöttük a keskeny átjárón, ám amikor a földszinti fordulóba ért, a rendelő felől elfojtott fémzörej és a kulcs zárban való éles forgása ütötte meg a fülét.