Árnyak a lépcsőfordulóban — más fényben

A második emeleti folyosón tomboló zűrzavarban Dr. Bordás András reszkető kézzel kapaszkodott a korlátba. A nyugdíjas mérnök arca sápadt volt a villanó telefonfényekben; riadtan pillantott a füstöli kezdő faliszekrény felé. „R egyenlő U per I... ezt minden egyetemi hallgatónak tudnia kellene! Végzetes túlterhelés!” – mormolta maga elé kapkodva, miközben a tömeg morajlása teljesen elnyomta a hangját.
Székely Ricsi a szuterénből szaladt fel, kezében egy nyaláb, a kocsija csomagtartójából előhalászott import illatgyertyával. „Nyugi már, skacok, hoztam fényt, megoldjuk okosba!” – kiáltotta jókedvűen, tegeződve próbálva csillapítani a kedélyeket, miközben a lépcsőház alsó részén Toemai főtörzs dörrenő hangja próbált rendőri határozottsággal rendet tenni a sötétben.
A kapualj felől ekkor zaklatott léptek zaja hallatszott. Varga Nóra igyekezett átvágni a gangon, felhúzott vállakkal, láthatóan rettegve attól, hogy valaki kiszúrja. Az utca felől egy sötétített üvegű, idegen luxusautó járó motorjának morajlása szűrődött be, sárga fényszórói éles pászmaként világították meg a folyosó sötétjeit. Nóra görcsösen szorított a kabátja alá egy vastag, sötét kisméretű bőrtáskát.
Bálint éles szeme a káosz közepén is elkapta a nő gyanús kapkodását. Enci dühtől feszült arccal szólt volna Bálinthoz, de a férfi tekintete már Nórára szegeződött. Ahogy a nő megbotlott a harmadik lépcsőfokon, a táska oldalából kiesett egy apró, csillogó tárgy – egy gravírozott belépőkártya –, ami halkan megpattant a kövezeten, éppen Bálint cipője előtt.