Árnyak a kijelzőn

A harmadik emeleti fojtogató csendet a lépcsőházban terjengő gázszag sem tudta teljesen elnyomni, de Kelemen Dániel ajtaja mögött egészen másfajta pánik uralkodott. A férfi a résnyire nyitott ajtaján át még hallotta Balog Henrik kimért, rideg szavait, ám amikor a saját zsebében megrázkódott a telefon, a hideg futkosott végig a hátán.
A kijelző sötétje egyetlen titkosított értesítéssel világosodott meg. Ugyanaz a névtelen azonosító kacsintott vissza rá, mint tegnap éjfélkor, amikor a kiégett adatelemző a magányos félhomályban meghozta az életét felforgató, visszavonhatatlan döntést. Tegnap még azt hitte, hogy a kódsorok mögé bújva láthatatlan marad, de a kijelzőn átvillanó üzenet egyértelmű volt: „Látjuk, mit léptél tegnap este. Nincs visszaút.”
Dániel torka elszorult, izzadt tenyérrel szorította a készüléket. A szűk előszoba sötétjéből látta, ahogy a gangon Enci megérinti Bálint karját – a nő finom, ujjait ráfeszítő mozdulatában elfojtott düh és kétségbeesés vibrált, miközben Bálint is kényszeresen a saját kijelzőjét bújta. Az egész emeletet belengte a bizalmatlanság fülledt párája.
A gázszivárgás miatti ijedtség és a felhalmozott lakáshitelek drámája hirtelen távolinak tűnt Dániel számára. Remegő kézzel ellenőrizte a lakás reteszét, majd az ablakhoz lépett. A tegnap esti titok nem maradt rejtve, és a néma lépcsőház minden apró rezdüléséből most a saját lebukásának neszét vélte kiolvasni.