Áramszünet a lépcsőfordulóban

A villanyóra felől éles csattanás hallatszott, majd a fojtott, sárgás fények egyszerre aludtak ki, teljes sötétségbe borítva az első emeleti folyosót. Csupán a lépcsőházi ablakon át beszűrődő utcai lámpák rajzoltak halvány, derengő csíkokat a hideg kövezetre.
– Engedj el, Bálint! – sziszegte Dániel kétségbeesetten, de a biztonsági őr szorítása nem engedett. A fiatal férfi tehetetlenül nézte, ahogy Erzsi néni lakásának ajtaja halk kattanással záródott be. A telefonja, a zsaroló üzenettel és a teljes egzisztenciális összeomlás bizonyítékával együtt, odaát maradt az öregasszonynál.
A sötétben dr. Balog Henrik határozott, hűvös mozdulattal lépett Fekete Zoltán mellé. A közös képviselő épp a mobilját próbálta pötyögni a homályban, de az ügyvéd kimért hangja félbeszakította.
– Ha most hívja a hatóságot, Fekete úr, a gázművek és a katasztrófavédelem az egész épületet azonnal lezárja. Nem lenne célszerűbb előbb a pincei főcsapot elzárni? Zoltán amúgy is naponta körbejárt a házban, pontosan tudja, hol a központi elzáró.
Fekete Zoltán megtorpant, Miri pedig félve szorította apja kabátjának szélét. A szivárgó gáz fojtogató szaga továbbra is ott terjengett a sötét folyosón, miközben Dániel lassan a falnak támaszkodva csúszott lefelé, tudva, hogy a titka már nem az övé.