Áramhalál a másodikon

Dániel alighogy felért a második emeleti fordulóba, a folyosó végén lévő ajtó mögül fülsiketítő torzított visítás hasított a csendbe. Karesz, kihasználva a lépcsőházi zűrzavart, maximális hangerőre tekerte az erősítőjét: a hatalmas Marshall láda mély frekvenciái megremegtették a korhadt tölgyfa ajtókat. A bukott rocker mit sem tudott róla, hogy a tápvezetéket illegálisan Sipos Bendi kriptobányász hálózatára kötötte rá – a két energiavámpír együttes terhelése pillanatok alatt felzabálta a maradék feszültséget.
A földszinti főkapcsoló táblájánál éles, kékes szikraeső csapott fel. Egyetlen fojtott pukkanással megroppant a biztosítékdoboz, és a Vászoly utca 6. teljes, koromfekete sötétségbe borult. Még a hiányos vészvilágítás sem gyulladt ki.
– A kurva életbe, már megint mi ez?! – üvöltött fel Fekete Zoltán lent a lépcsőházban, miközben ijedt kiáltások és becsapódó ajtók zaja töltötte be a vaksötétet.
Dániel a falnak lapult, jobbjában szorosan fogva Nóra nehéz rézkulcsát. A lépcsőforduló árnyékából hirtelen egy rekedt suttogás szólalt meg, amely kísértetiesen hasonlított Erzsi néni éles, számonkérő hangjára: „Zoltán ma is körbejárt a házban, de a sötétben senki sem lát...” A hang mögött Várkonyi halk, teátrális nevetése fojtódott el. A lakók már Karesz ajtója felé tódultak a folyosón, lincshangulatban verve a fát, miközben Dániel telefonjának kijelzője újra felizzott a tenyerében.