A zsebre vágott hallgatás

Balog Henrik egyetlen kimért lépéssel elállta a lépcsőforduló felé vezető utat. Az ügyvéd jéghideg pillantása Bálint zakójának jobb oldalára szegeződött, ahol a vastag papír sarkai kirajzolódtak.
– Nem sürgős az a távozás, Bálint? – kérdezte halk, metsző hangon Balog, miközben Fekete úr a katasztrófavédelmisek előtt magyarázkodott a háttérben. – A hatóságnak a lakók jelenlétére is szüksége lehet.
– Állj odébb, ügyvéd úr, mielőtt felbuksz bennem! – sziszegte Bálint élesen, s egy kemény vállmozdulattal kitérőre kényszerítette a férfit. Nem várt válaszra, gyors léptekkel megindult lefelé a korlát mellett.
A félemeleten Székely Ricsi félig nyitott ajtó mögül leste a lépcsőházat, arca sápadt volt a szorongástól. Attól tartott, a hatóságiak lemennek a szuterénig, és átvizsgálják a kocsija csomagtartójából felhordott csempészárut.
– Mi folyik fent, Bálint? Rázik a hálózat? – suttogta Ricsi rérülten, de Bálint válasz nélkül leintette.
A földszintről Kerekes Marietta lépkedett felfelé. A pihenőben megtorpant: látta, ahogy anyja, Lívia egy apró, felirat nélküli papírdobozt csúsztat át a rettegő Bezeredi Melinda kezébe. Marietta tekintete elsötétült – pontosan tudta, hány szem receptköteles nyugtató hiányzik otthonról. Bálint ügyet sem vetve rájuk vágott át a folyosón, ujjait szorosan a barna borítékra zárva.